2017. június 1-jén vették át a halasi oktatási intézmények legjobb nevelői a PRO IUVENTUTE díjat. A Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban az idén az év nevelőjévé Nagy László történelemtanárt választották.

20170601 173712

A díjátadón az alábbi laudáció hangzott el:

Van egy kollégám, aki másfél év tanítás után elérte azt a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban, ami sokunknak 40 év után sikerül: kivívta diákjai és kollégái elismerését.
Másfél évvel ezelőtt jött hozzánk, gondoltam, nem nagy esemény: Kiss László mellé lesz egy Nagy Lászlónk. Végzős csoportokat vett át utolsó félévre egy távozó kollégától. Emelt szintű történelem érettségire készülőket is. Már utolsó tanévre sem szokás tanárt váltani, nemhogy érettségi előtt pár hónappal.
Szombat délelőttönként a fekete Citroen ott állt a Bibó előtt, a végzősök folyosója csak délben csendesedett el, mert a porta 12-kor zárja az iskolát. Igen, energiát, időt és pénzt nem kímélve, szünetben is bejárt Jánoshalmáról, mert tudta, csak így lehetnek diákjai felkészültek.
Ahogyan Jánoshalma elképzelhetetlen a katolikus temploma nélkül, kollégám elképzelhetlen laptop nélkül, órára készülés és ppt. nélkül.
IKT-kompetenciája oly merész, hogy beíratkozott informatika szakos tanárképzésre. A következő pro Iuventutét, Laci, már informatika-történelem szakosként fogod kapni.

Kiskunhalas, 2017. június 1-jén, 16.00-kor, a KRK Szilády Áron Gimnáziumának dísztermében
Palásti Károly igh.